Hasznos tanácsok egy tapasztalt autómentőstől

Vadveszély

Magyarországon szerencsére igen kevés azon rovarok, kigyók, vagy bármilyen állatok száma, amelyek komoly veszélyt jelentenének, vagy ártalmasak lennének az emberre nézve. Ám az őzek, vaddisznók jelentős károkat, baleseteket okozhatnak az utakon. Legfőképpen párzási időszakban figyelhetjük meg, hogy vadak rontanak ki az országútra, ami nem csak kellemetlen, hanem veszélyes és igencsak költséges is. Az állatok szeretete egyértelmű, de amikor váratlanul kiront az útra egy több mázsás őz, vaddisznó, vagy szarvas, az ütközés nem csak az autónak okoz kárt, hanem az állat is súlyos sérülést szerezhet, nem beszélve az autóban ülő személyekről. Egyetlen egy dolgot lehet tenni, hogy azokon a helyeken, ahol vadveszélyre figyelmeztető táblát látunk, sokkal lassabban és körültekintőbben kell közlekedni. Ez leginkább az esti, éjszakai, vagy hajnali órákban jellemző, hiszen ezek az állatok akkor indulnak el. A vadakra nem jellemző, hogy szétnéznének, ezért, ha már nem tudjuk elkerülni az ütközést, az egyetlen megoldást az jelentheti, ha egyenesen fogjuk a kormányt és elütjük, mert a tapasztalatok alapján sokkal komolyabb sérülést okozhat az, ha hirtelen elkapjuk a kormányt. Ha azonban már megtörtént a baj, és elütöttük a vadat, azonnal szükséges kitenni az elakadásjelző háromszöget és be kell kapcsolni a vészvillogót, hogy a mögöttünk lévő autós is kellő időben észrevegyen. Ezt követően haladéktalanul értesítsük a rendőrséget és ha szükséges, akkor az autómentőt. Ebben az esetben nem szabad magunkkal vinnünk a vadállatot, mert az súlyos büntetést von maga után. Először érdemes utánanézni, hogy mely vadásztársaság területén történt a baleset, mert lehet, hogy meg tudják téríteni az okozott kárt. Azt viszont mindenképpen bizonyítani kell, hogy a szabályokat betartva közlekedtünk, mert előfordulhat, hogy nekünk kell a büntetést kifizetni, ami az esetek többségében akár több millió is lehet. Sokéves tapasztalatunk alapján elmondhatjuk, hogy egy ilyen gázolás súlyos következményekkel járhat, nem csak az anyagi kár lesz jelentős, hanem a személyi sérülés is. Ritka, amikor az autóvezető megússza ezeket az ütközéseket. Csak azt tudjuk javasolni, hogy mindig figyeljük a vadveszélyre figyelmeztető táblákat, legyünk körültekintőek, pláne akkor, ha éjszaka, vagy a hajnali órákban vagyunk kénytelenek vezetni. A vadállatokra leginkább az a jellemző, hogy este, vagy éjszaka indulnak útnak. Viszont kellő odafigyeléssel is előfordulnak balesetek, melyeket nem tudunk elkerülni. Autómentő cégünk Magyarország egész területén, Pest megyében és vidéken is nonstop elérhető, az év bármely napján. Számunkra nem jelent gondot az időjárás, vagy akár egy ünnepnap. Tárcsázzon minket, mondja el pontosan, hogy mi történt, mi pedig a lehető legrövidebb idő alatt indulunk az Ön segítségére.

NoemiVadveszély