Elektromos autók mentése

Az elektromos autók mentésére vonatkozóan nincs szabványos előírás.

Igy abban az esetben, ha autópályán romlanak el, vagy baleset történik, igencsak nehézkes lesz a mentésük. Alapvető elvárás, hogy csak platós autóval lehet ezeket az autókat szállítani és nem szabad négy kerékkel vontatni.  Kihívást jelenthet még az is, hogy hogyan állítsuk semleges helyzetbe, amikor a meghajtó akku teljesen lemerült. Szakértők szerint nem jelent nagyobb veszélyt a mentésben résztvevőkre, mint a diesel vagy benzin üzemű autók. Azt azonban fontos tudni, hogy milyen sorrendben érdemes a mentést megkezdeni. Először mindenképpen áramtalanítani kell a rendszert, enélkül nem kezdhetjük meg a mentést, sem a személyek kiszabadítását az autóból. Évek óta figyelmeztet a katasztrófavédelem, hogy hogyan tudunk eredményesen eljárni egy hybrid/hibrid autó mentése során.

Egyre gyakoribbá válnak ezek a kisautók, ám itt is megfigyelhetjük, hogy az újdonság nem mindig hat pozitívan az emberekre.

Nagyon sok tévhit él bennünk az elektromos autókkal kapcsolatban.

Találkozhattunk olyan véleménnyel, mely szerint a villanyautó használhatatlan, amíg nincs országos töltőhálózat. Ezt mi szeretnénk cáfolni, hiszen a  villanyautó előnye pontosan abban rejlik, hogy otthon lehet tölteni. Ritkán használjuk az autót nagyobb távra, mint amivel egy töltéssel el tud menni. Így bátran állíthatjuk, hogy az elektromos autók nyilvános töltő nélkül is tökéletesen használhatók.

A másik érdekes dolog, amivel szintén gyakran találkozhatunk az az állítás, miszerint a villanyautó sem környezetkímélő, csupán más módón szennyez. Ez természetesen attól függ, hogy az elhasznált energiát miből állítják elő. Ha az áram szén elégetéséből termelődik, akkor a hagyományos autóktól nem sokkal tisztább. Viszont ne feledjük, hogy az elektromos áram megújuló energiából is fedezhető, ami sokkal környezetkímélőbb, mint a benzin vagy a gázolaj elégetése. Nagyon sok villanyautós telepített otthonába vagy munkahelyére napelemeket vagy szélkereket, így a közlekedésre használt energia egy részét otthon, saját maguk termelik meg. Azért sem szokták környezetkímélőnek mondani, mert állítják, hogy a 3-4 évente kidobott akkumulátorok komolyan szennyezik a környezetet.

Ám a tapasztalat azt mutatja, hogy az autók akkumulátorai jóval több ideig bírják, nem csak 3-4 évig. A hibrid autóknál van olyan, ami több, mint 10 évig is működik. Az akkumulátorok teljesítménye nem romlik jelentősen a hosszú évek használata alatt sem, így nem szükséges cserélni. Várhatóan akkor fogják közlekedésre alkalmatlannak minősíteni, amikor már nem lesznek képesek gyári kapacitásuk 50-60%-ának leadására sem. Ám még az 50-60% is bőven elegendő arra, hogy otthoni napelemeket működtethessünk vele.

Reményeink szerint, mire ezek az akkumulátorok teljesen használhatatlanná válnak, meglesz a megfelelő újrahasznosítási technológia.

Megbizás vagy kérdés esetén várjuk hívásukat az alábbi telefonszámon :

NoemiElektromos autók mentése