Hosszú pályafutásom alatt nagyon sok dolgot láttam és tapasztaltam már. Más, amikor az ember csak hallja ezeket a történeteket, de amikor vele esik meg, nem igazán kellemes érzés. Egyik este egy fiatal lány hívott fel engem, kétségbeesve közölte, hogy egyedül, az autópálya kellős közepén, minden előjel nélkül, egyszercsak leállt az autója. Mit tegyen? Kihez forduljon? Nagyon ijedt volt, én pedig igyekeztem őt megnyugtatni, és átbeszéltük, hogy hol is van pontosan, hová mehetek érte. A lehető legrövidebb időn belül indultam a segítségére, 250 km-re volt tőlem, de igyekeztem mielőbb odaérni, hogy az autómentést megkezdhessem. Elmondtam neki, hogy milyen felirat lesz az autómon, milyen típusú, milyen színű a jármű, és a nevemet is, kértem várjon türelemmel. Már félúton jártam, amikor ismételten felhívtam, már nem sok idő és ott leszek a megbeszélt helyszínen. Majd, amikor oda értem, senkit sem találtam. Sem az említett hölgyet, sem az autóját. Felhívtam, hogy mi történt vele, én már itt vagyok, mire halkan és meglepetten közölte velem, hogy ő már egy autómentőben ül, melyet én küldtem érte. Ha küldök érte valakit, nyílván nem fogom fél úton is felhívni, hogy nemsokára ott leszek. Megállt egy autómentő, közölte, hogy én küldtem, és a hölgy beszállt hozzá. Sem az autó típusa, sem  színe, sem az én nevem nem stimmelt, én pedig fölöslegesen tettem meg az 500 km-t, ami nem kevés időbe és pénzbe került. Találkoztam már én is az út szélén lerobbant autóssal, megálltam és megkérdeztem, hogy segíthetek-e, de amikor azt a választ kaptam, hogy már úton a segítség, tovább mentem. Nagyon fontos, hogy tartsa mindenki a megbeszélteket.